CSALÁDI KRÓNIKÁINK
 

ÜDVÖZÖLJÜK A PERMAY CSALÁD HONLAPJÁN
Jelen honlapunkkal  Permay Ilona és családja előtt tisztelgünk.   

EREDETTRENCSÉNI ÁG ZEMPLÉNI ÁGEGYÉB ÁGAK
 

Majd 35 év – laikusból lassan amatőrré váló – családkutatás részbeni összefoglalására tesz kísérletet családfánk megjelentetése. Célja elsősorban a további kapcsolódások lehetővé tétele, de nem nélkülözi a büszkeség indítékát sem.
Kialakulása vélhetően jó példa arra, hogy a kutatásban az egyre szélesebbre nyíló távlatok szükségszerűen maguk után vonják a kutatás rendszerének menet közbeni, alapos átalakítását, amely veszteségekkel, illetve dupla munkával is együtt jár.

Előbb a technikai lehetőségeket kihasználva képekkel gazdagon illusztrált album formátumban készült a családi krónika családonként, először a saját családunk, majd anyáink, nagyanyáink és végül menyeink családjairól.

A szájhagyomány, az irataink és kutatásaink összefoglalásai ezek a  könyvek, a szlovákiai és magyarországi családok kollektív munkájának eredményei, melyeknek első kötete 1993-ban született és íródik azóta is tovább.

Később már WEB lap készítésére is alkalmas
rajzoló programot vettünk igénybe.

Ennek a folyamatnak az eredményét mutatjuk most be az alábbi családok ismertetésével, amelyek a Sztrányai családon keresztül egy ősfában, azaz az anyai ágakkal kiegészített családfában egyesülnek.



Ezek a saját családjaink:

a SZTRÁNYAY (Dessewffy, Dubniczky, Inkey, Lengyel, Majthényi, Mikovinyi, Pongrácz), a ZÁNYI,
anyáink, nagyanyáink, dédanyáink, űkanyáink, ősanyáink családjai: a KAJÁN , a SKONDA, a SCHREINER, a GLATZ,  a JANCSÓ, a PERMAY.
menyeink családjai:  a GEIGER, a NEHÉZ , a CHOVAN..  
                                                     
Honlapjaik elérhetők erről a lapról is.     

A családok és krónikáik folyamatosan kerülnek bemutatásra és esetenként aktualizálásra. A Sztrányay család keretében mutatjuk be a régebbi korokban, a feleségek révén rokonná vált családokat is, így
a családok érintett ágait.

A program adta megoldásokat próbáltuk maximálisan kihasználni, hiszen lehetőséget ad arra, hogy:

  •  ki-ki a kapcsolódó neveket ill. helyeket könnyen megtalálja,

  •  a családfán szereplő személyekről összegyűjtött információkat és képeket megismerje,

  •  minden esetben megtalálja a forrásainkat is,

  •  nemcsak teljes családfákat hanem esetenként családfa töredékeket is megismerjen és esetleg kapcsolódjon feldolgozásunkhoz,

  •  az anyai családfákat is hozzákötöttük az alap családfánkhoz, az "ősfa" követelményeinek megfelelően,

  •  a személyiségi jogokat is figyelembe véve, az élő személyeknek csak a nevét tesszük közzé.

 

Állapot: 2014. december
Módosítva:

Permay Ilona

Sztrányai György és neje Zányi Ildikó




 

Kérjük küldje el észrevételeit, minket érdekel!
Kérdéseire szívesen válaszolunk!

 Levélcímünk: 
                             

Látogatóink száma: